The Berekai Art Studio

17:04

Sziasztok! Tegnap a Berekai Art Studio divatbemutatóján jártunk, ahol 27 magyar tervező mutatta be kollekcióit. Meg kell, hogy mondjam az est végére nagyon kellemesen csalódtam, de kezdjük a nap elejéről.

Kora délután megérkeztem a FIBULA márka Showroomjába, ahol már Nagy Dorottya és Kránitz Orsolya várt. (Bár hozzá kell tennem, kis kihívásba telt odatalálni. ;) ) Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak a lányok, így hamar elillant a kezdeti zavarom. Például azt is megtudtam, hogyan jött a márkanév: "megpróbálták kombinálni a dizájner darabokat a hordhatóbb stílussal". „Kis” keresgélés után ki is választottuk az este viselni kívánt darabokat, majd rohantam is tovább /A szettet egyébként hamarosan fotózzuk, amivel együtt egy készülő projektről is lehull a lepel! :)/. Pechemre a belvárosba ragadtam, így késve értünk oda a divatbemutatóra, amit nem kicsit bánok, hiszen így lemaradtam pár tervező darabjairól és egy kis zűrzavarról is, mint utóbb megtudtam. :)
Maga a bemutató viszonylag jól megszervezett, mondhatni színvonalasra sikeredet. A ruhákat kellően prezentálták, viszont sajnálatomra minden tervező csupán 3 darabot mutathatott be kollekciójából. Ennek ellenére fantasztikus költeményeket láthattam és nagyon tehetséges tervezőket ismerhettem meg, csak hogy párat említsek Nagy Dorottya, Kitty a KKM Fashion fiatal és tehetséges tervezője, Estor Sadat, aki egy afgán származású tervező nő és ruhái keleties hangulatot varázsoltak a stúdióba, Csermák Dóra, aki egy nagyon tehetséges ékszertervező és még sokan mások. A helyszín pedig eszméletlenül bájos, elegáns és hangulatos volt. A lépcsőn végig gyertyák mutatták az utat, a stúdió előtt egy nagy asztalon az összes tervező névjegye, szórólapja megtalálható volt. Belépve egy letisztult, exkluzív színhely tárult elém. Mindenfele ékszerek, kiegészítők harmonikus válogatása köszönt vissza, a nagyteremben, ahol maga a bemutató is volt, a falakon mozaik és gyönyörű csillárok tündököltek. Elindulva a stúdió szívéhez, melyet leghátul találunk, egy tükrökkel díszített folyosó vezet, melyből egy szintén nagyon hangulatos kis szoba nyílik telis-tele szebbnél szebb ruhákkal és bútorokkal. A pompát Pálinkás Mariann különleges fényfüzérei fokozták.
A szervezők a show után pezsgővel, borral, sajtokkal és süteményekkel kedveskedtek nekünk. Ekkor alkalmam nyílt pár szót váltani néhány tervezővel. Klivinyi Kitty például elárulta, hogy már tervben van az új kollekciója, melyre most inkább az urbánus stílus lesz jellemzőbb. Bár túl sokáig nem tudtam maradni, ezalatt a kis idő alatt is nagyon jó benyomást tett rám a helyszín, az egész esemény és a sikerességért dolgozó team. Köszönöm, hogy részt vehettem.
Akik pedig nem tudtak ott lenni, azok se csüggedjenek, hiszen az ott kiállított minden egyes darab még két héten keresztül megtekinthető lesz és meg is tudjátok ott helyben vásárolni!
A megjelenő márkák, tervezők:
Balázs Lilla (Balilla) / Bányai Brigitta (Brigzone) / Buza Krisztina / Császár Babett (BaBeTTs) / Csermák Dóra (Csermak Design) / Czok Ildikó (czokildi) / Engi Xénia Petronella (EXP Fashion design, Fistbaby Fashion) / Erdei Ildikó Virág (Masamod) / Gárgyás Adrienn (Üvegkuckó) / Hegyi Orsi (LOVE & BAGS) / Julia Frank (Julika Works) / Kiss Virág (Tanana) / Klivinyi Kitty Mercédesz (KKM Fashion) / Könczöl Veronika (Sensimilla Fashion) / Konsánszky Dóra (konsanszky) / Kórodi Dorottyka (Doreeenka jewellery) / Márkus Zsuzsanna (Polymind) / Nagy Dorottya (Fibula) / Németh Anikó (Manier) / Réti Éva (Réthy Fashion) / Sadat Estor (Exotic) / Szabó Erika / Szép Szidónia / Takács Judit / Vágó Réka (Dobó Kata by Reka Vago) / Varga Réka (VR design jewellery) / Vári Kata

Berekai Art Studio on Facebook
Berekai Art Studio: Budapest, Andrássy út 17 (floor 1)

You Might Also Like

1 COMMENTS

  1. great photos:)!
    please visit me in free time:)
    http://mesmerize87.blogspot.com/

    VálaszTörlés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images

Instagram